2010. márc. 6.

Az antizöld céda farmerlány

Nemsokára jönnek új lakók, vietnámi csüngőhasú kismalacok és pár birka. Álomtanya project halványan, de körvonalazódik, babonából most még nem írok róla. Addig is fölháborodtam! Ezen:

Olvastam egy ENSZ tanulmányt arról, hogy én C É D A globálisan fűtöm a világot és egyre inkább fűteni fogom, pusztán azzal, hogy húst eszem és élelmiszertermelő állatokat tartok illetve fogok tartani. A tanulmány szerint az élelmiszercélú állattartás jobban károsítja a környezetet mint bármi más ugyanis több üvegházgázt termel mint az összes autó és teherautó együttvéve. Az állattartó ágazat felelős az összes ember-okozta metán 37%-ért amit főleg a kérődzők (szarvasmarha és birka) emésztőrendszere állít elő és az ammónia 64%-ért amely a savas esőért felelős. Az állattartó ágazat termeli az összes emberi eredetű nitrogéndioxid 65%-át (trágyából származik) amelynek globális melegítőképessége 296x nagyobb mint a széndioxidnak.

"A legtöbb kérődző háziállat „lecserélődési ideje” egy vagy két év, tehát a húsfogyasztás csökkenése szinte azonnali csökkenést eredményezne a metán kibocsátásban. Az autók és erőművek lecserélődési ideje viszont évtizedekbe telhet. Még akkor is, ha elérhetők lennének ma olcsó, nulla-kibocsátású üzemanyagok, sok évbe telne a felfuttatásuk, és annak a masszív infrastruktúrának a lassú helyettesítése, amin ma a gazdaságunk alapul."

A tanulmány arra akar "buzdítani", mindenki legyen vegetáriánus vagy vegán! Nade, folytatom... Kitérnek a víz megtakarítására. Állítólag 1 kg marhahús előállításához szükséges víz 13000 litertől a 100000 literig, míg 1 kg búza előállításához csak 1000-2000 liter víz szükségeltetik.

"A Föld teljes szárazföldi felszínének 30%-át - a teljes mezőgazdasági terület súlyos 70%-át - a tenyésztett állatok tartására használják. Ennek nagy része legelőterület, ami egyébként egy természetes ökoszisztémának adna otthont, például értékes esőerdőknek. A terményeket külön takarmánynövényként is termesztik - valójában a Föld növénytermesztésre alkalmas földterületének harmadát a tenyésztett állatoknak szánt takarmánytermesztésre használják."

Ez mekkora sarkítás!!! Elképzelem ahogy az ország legelőin (1.1 millió hektár ) megpróbálnak őserdőt sarjaztatni. Vajon hogyan történne? Adott a "Telepítsünk esőerdőt Magyarország legelőin" galeri, akik elindulnak a sziken, telepítenek jó sok dzsungelt, tesznek bele majmot, tigrist és Tarzant, bőszen öntözik és örülnek, hogy megmentik a világot a globális felmelegedéstől.

"Az antibiotikumok a növekedést az állatok beleiben lévő baktériumok mennyiségének csökkentésével serkentik, és a fertőzések megakadályozásával, amire az összezsúfolt, stresszes állatok fogékonyak. Az antibiotikumok rutinszerű használata az egyéb hatásokon kívül (pl. az arzén rákkeltő), antibiotikum-rezisztens baktériumok kialakulásához is vezet, ezáltal csökkentve az antibiotikumok hatékonyságát az emberek gyógyításában, amikor azok ételmérgezéstől, vagy más fertőző betegségtől szenvednek. A hús alapos főzése megöli a baktériumokat, de a rákkeltő heterociklusos aminok koncentrációját is fokozza."

Tény, hogy az antibiotikum rezisztencia egyre súlyosabb problémát okoz amelynek oka jórészt az állatok korlátlan és ellenőrizetlen anibakteriális kezelése. Ezt aláírom, tanultam is róla élelmiszerhigiéniából. De ez a bekezdés a tanulmányban durván zavaros. Nem is igazán értem...

A vegetáriánus étrenddel minden emberegyed több mint 100 állatot menthet meg a húsipar kegyetlenkedéseitől, mondják az ENSZ kutatók.

10 évig voltam vegetáriánus, romantikus okok miatt, de sajtot, tejet, tojás, túrót...stb. ettem. Tudom milyen vegetáriánusnak lenni, jól éreztem tőle magam, de végülis most is jól érzem magam. Ráadásul a húsipar kegyetlenkedéseiről is van fogalmam, kb. 2 hete voltam vágóhídon sertéstüdőket vizsgálni és láttam a "folyamat" elejét (kábítás, szúrás). Higyjétek el nem esett jól, sőt még rosszat is álmodtam tőle, DE! Vajon ha mindenki vega lenne és bár megmentene fejenkét 100 élelmiszertermelő állatot hány embert pusztítana el? Vajon erről miért nem készítenek tanulmányt? Hány és hány ember veszítené el a munkáját? Az egyszerű parasztembertől, a henteseken, gyári munkásokon, az állatorvosokon át a cégvezetőkig??? És ez csak egy kérdés amely fölmerül a világ vegetarianizmusa kapcsán. Nem bántom az egyéni vegetáriánusokat, lehet, hogy én is újra az leszek, de könyörgöm miért kell még ezt is globalizálni??? És vajon mennyibe került ez a tanulmány???

Én azt hiszem nem leszek ZÖLD, maradok RÓZSASZÍN!

7 megjegyzés:

  1. Azt ugye nem említi a tanulmány, hogy a második legnagyobb CO2-kibocsátó ország India, ahol a legtöbb vegetáriánus él?

    VálaszTörlés
  2. Ezt tényleg nem említi...pedig erős érv!!!

    VálaszTörlés
  3. Aj, aj, én is olvastam... és én is elgondolkodtam, de valahogy az én buta fejem azt súgja, hogy inkább az állattartást szeretném választani, mint a rosszul (és néha feleslegesen ) működő gyárakat, autókat, stb...
    De az is felmerült, ha a gyárat zárják be,akkor is éhen hal valaki...
    szóval nehéz kérdés ez és jól feladják a leckét! vagy fel akarják adni, ők meg vígan autókáznak még a wc-re is.... :-)

    VálaszTörlés
  4. Tök igazad van ZsuKa! és a hülye tanulmányaik miatt még nekünk lesz lelkiismeret-furdalásunk, akik még a magunk "egyszerű" módján próbálnánk odafigyelni a környezetvédelemre így vagy úgy...

    VálaszTörlés
  5. bizony, bizony, maxi egyetértek!

    a legszebb példa erre, hogy kisvárosunkban kb 10 éve, amikor kihelyezték a szelektív gyűjtőharangokat (mivel csak fiaim vannak soxor végig néztük, ahogyan a daruskocsival ürítik őket), azok ürítése a következő volt:

    daruskocsi felemeli a színesüveges harangot és beüríti a platójára, letesz-felvesz fehérüvegeset, beleürít ugyanoda, letesz-felvesz papírhulladékos... és nem találod ki: ráüríti az üvegre, majd ugyanez a műanyaggal...
    Ja, és az egészet kivitték a kommunális szeméttelepre, nem válogattak onnan egy betűt sem.... Állítólag ma már másképpen megy... én már igyekszem nem nézni és reménykedni...
    hát ez is egyfajta környezetvédelem...

    VálaszTörlés
  6. Én úgy tudom, hogy a szelektív hulladékgyűjtő kukáskocsik belseje már úgy van kiképezve, hogy külön cellák vannak a különféle hulladékoknak, és a szemetes kocsi eleve úgy gyűjti. Először én is felháborodtam azon, hogy egy helyre megy az, amit a lakosság szelektíven gyűjtött, de nem... állítólag ... aztán, hogy mi igaz ebből, Isten tudja.

    VálaszTörlés
  7. most már... ezelőtt néhány évvel sajnos még csak porhintés volt. Legalábbis nálunk. Az önkormányzat nem volt rá felkészülve... tudod, mint a hókotrók a télre... mindig váratlanul érkezik az ősz után... ki érti ezt? :-)

    VálaszTörlés